Már tegnap megcsinálták a lányok, majd fotókat mellékelek, de még alszanak a csajok és nem találom a fényképezőgépet.:-((( És most meg már mindenképpen szeretném felrakni a nyerteseket, hogy tudjátok, ki is a szerencsés. :-*))) Tegnap este már hulla voltam és azért nem foglalkoztam vele. 11 körül fejeztem be a lecsófőzést.:-)))
Szóval azt találtam ki, hogy mivel két bögre volt a fényképen, két nyertes lesz. Az első nyertes választhat, a második pedig a "maradékot" kapja a bögréből és a matricából is.:-)))
A játékban, aki kétszer kommentelt, kétszer szerepelt a sorsolásban. Ugyanis kicsit bonyolult volt a karkötő elosztás.:-)) A Bogié lett a rózsaszín ( lila), és eredetileg én szerettem volna a virágosat....és Barbara kérte a zöld-feketét. De mikor megérkezett a csomag, akkor Barbara elkunyerálta tőlem a virágosat és nekem maradt a zöld.:-))))
És akkor az egyes számú versenyzó:
Abile
A második pedig
Murphy
Kérek szépen egy posta cimet és holnap már dobom is postára a bögréket.:-))))Ja és persze Abile választhat először, hogy melyik bögrét szeretné és melyik matricát hozzá!!!!
Köszönöm nketek, hogy játszottatok velem. Szép napot kívánok és maradjatok még velem, mert hamarosan megint játszani szeretnék.:-)))
HOgy megmaradjanak azok a rajzok, képek, barkácsötletek, amiket megvalósitunk....
Idézetek minden napra...
Névnap
2011. augusztus 7., vasárnap
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
4 megjegyzés:
Gratula a nyerteseknek!:)
Gratulálok a nyerteseknek:))
Nagyon-nagyon örülök!!! :o) Köszönöm a lehetőséget!
Én is gratulálok Nektek!!
Csilla,nézz be a blogomba,van egy kis meglepi:))
Megjegyzés küldése