Tudom, hogy nem én találtam fel, de egyik éjszaka megálmodtam magamnak az "igazi" könyvborító varrását.:-))) Mármint azt, amin nem látni a varrásokat és jól rásimul a könyvre, naptárra, füzetre. Kerestem én leirást a neten, de nem volt affinitásom hozzá, hogy rendesen végig olvassam. Aztán egyik éjszaka megpróbáltam visszafelé gondolkodni és kitaláltam a megoldást!
Akik régóta varranak, nyugodtan mosolyogjanak...nekem ezen gondolkodni kellett!!!! És én éjszakánként szoktam kitalálni a dolgokat. Sokat gondolkodom nappal is, de nem olyan....És azt hiszem igy jobban megmarad a fejemben a dolgo.:-))
Szóval az elsó példányt gyorsan fotóztam is közben. A napló méreteinél felölröl a hosszabbik oldalnál csak a varrásszélességet hagytam rá. A rövidebbik oldalon pedig annyit hagytam rá, hogy majd be tudjam boritani.
A két rövidebbik oldalt a visszáján összevartam, majd szinére forditva megvasalta a varrást, behajtottam és azt is megvasaltam, hogy lássam hol kell majd visszahajtani a boritófüleket.
Azután megint a visszájára forditottam a hosszabbik oldalak mentén és behajtottam a már magától helyrecsúszó füleket. Megint megvasaltam öket...Majd a hosszabbik oldalakt összevarrtam. Az egyik oldalon hagytam megamnak egy kb. 5 cm-es kifordító nyilást.
A nyíláson keresztül már a szinére forditottam a borítót.és készen is voltam.:-)
Ez volt a próba baba...itt még látni, hogy nem mindenhol egyenes a szabás.:-(
Aztán meg úgy belelendültem, hogy varrtam összesen 3 darabot. Mindnek van gazdája!:-))) A sárgá rózsá anyagnál már variáltam is, mert szalagokat varrtam rá...Látom a lehetőséget ezekben (is).
Időm lenne amúgy a kicsike mellett varrogatni is, meg kreativkodni is ( áldott jó gyerek.:-)))...de most megint selejtezésbe fogtam. A múltkoriban az origami könyveimet adtam át a helyi általános iskolának. Utána a német könyveimet kínáltam fel a városi könyvtárnak. Most meg a ruháinkat selejtezem ki, amik még jó állapotban vannak, de mi már évek óta elő sem vettük. Ezeket még nem tudom, kinek kínálom fel.:-) Majd megálmodom.:-)))
Szóval rájöttem.
HOgy megmaradjanak azok a rajzok, képek, barkácsötletek, amiket megvalósitunk....
Idézetek minden napra...
Névnap
2012. május 30., szerda
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
2 megjegyzés:
Nagyon ügyes vagy! :)
Ennyi mindent csinálsz? Igazán vagány kismama vagy! Az biztos, hogy nagy áldás, ha nem hasfájós, nyűgös a Kicsike, mert bizony akkor nem lenne lehetőséged ennyi mindenre! Hála az égnek, hogy ilyen, veled együtt!:)Nagyon klasszak!!!
Megjegyzés küldése